A gyászoló család értesíti a rokonokat, ismerősöket és a város lakosságát, hogy Kéri György temetése október 2-án, szerdán délután 14:00 órakor lesz a Verpeléti temetői ravatalozóból, a gyászmise előtte 13:00 órakor lesz a Verpeléti Római Katolikus Templomban |Tisztelt verpeléti lakosok! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy pénteken szeptember 27-én az áramszünet miatt 8-12-ig lesz ügyfélfogadás. Kiszály Mária jegyző |AZ EGÉSZ EGÉSZSÉGHÁZ TERÜLETÉN KÖTELEZŐ A MASZK HASZNÁLATA! A FELNŐTT HÁZIORVOSI, FOGORVOSI ÉS A GYERMEKORVOSI RENDELŐBEN IS!

Bursa Hungarica pályázati felhívás

Bursa Hungarica pályázati felhívás

 

Verpelét Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2021. évi fordulójához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan (BURSA-2021A), illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára (BURSA-2021B).

 

• Az „A” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

 

A „B” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű – 2020/2021. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek – és a 2021/2022. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

 

Benyújtandó iratok:

• A felsőoktatási intézmény által kibocsátott eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2020/2021. tanév első félévéről. (csak az „A” típusú pályázatnál) 

• igazolás a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről 

• a pályázati kiírásban meghatározott kötelező melléklet (jövedelemnyilatkozat)

• a szociális rászorultságot igazoló egyéb okiratok

• lakcímkártya másolata az életvitelszerűen egy háztartásban élőkre vonatkozóan

 

A pályázat benyújtásának módja és határideje:

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER – Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: 

https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.

A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a Verpelét Város Önkormányzatához (3351 Verpelét, Kossuth Lajos út 73.) Kavisánszki Nikolett ügyintézőhöz egy példányban – a pályázati kiírásban meghatározott kötelező mellékletekkel együtt – kell benyújtani. A pályázati űrlap csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 

2020. november 5.

 

A pályázat elbírálásának határideje és értesítés a pályázati döntésről:

 

A beérkezett pályázatokat a települési önkormányzat 2020. december 4-ig bírálja el.

 

Verpelét Város Önkormányzata a meghozott döntéséről és annak indokáról 2020. december 8-ig az EPER-Bursa rendszeren keresztül elektronikusan vagy postai úton küldött levélben értesíti a pályázókat.

 

Az ösztöndíj folyósítása:

 

"A" típusú pályázat: Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév: a 2020/2021. tanév második (tavaszi), illetve a 2021/2022. tanév első (őszi) féléve. Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban 2021 márciusa.

 

"B" típusú pályázat: Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév: a 2021/2022. tanév, a 2022/2023. tanév és a 2023/2024. tanév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2021/2022. tanév első féléve.

 

Polgármesteri köszöntő

polg

Tisztelt Látogató! Kedves Érdeklődő!

“Szeretettel köszöntöm Verpelét város honlapján, a bor és nóta falujában!”

Köszönöm, hogy érdeklődik városunk iránt, köszönöm, hogy megtisztel figyelmével. Jó szívvel ajánlom Internetes oldalainkat, amelyeken igyekeztünk bemutatni minden olyan információt, lehetőséget, látnivalót, amelyet fontosnak véltünk tudatni a világgal, benne Önnel is.

Bővebben

Kapcsolat

Polgármesteri Hivatal

3351 Verpelét, Kossuth Lajos út 73.

 

Ügyfélfogadás

Hétfő Nincs ügyfélfogadás
Kedd 7.30-12.00 és 12.30-16.00
Szerda Nincs ügyfélfogadás
Csütörtök 7.30-12.00 és 12.30-16.00
Péntek 7.30-13.30

 

Telefonszámok

Titkárság +36 36 559 300
Polgármester +36 36 559 302
Jegyző +36 36 559 301
Gyermekjóléti
szolgálat
+36 36 559 304
Alapellátási Központ
(idősek otthona)
+36 36 359 129

 

Közérdekű telefonszámok

Mentők 104
Tűzoltók 105
Rendőrség 107

 

Polgári Védelem – Körzeti megbízottak

Linkecs Patrik (70) 974 4020
Szabó Péter (70) 632 2973

 

AGRIA Ügyelet

tel: 06-36-314-104

Keresés

©2024 Verpelét Város

Keresés